Függő vagy, te is, én is, anyukánk is apukánk is, testvérünk és szerelmünk is. Orvosunk, pszichológusunk, diétás nővérünk, tanárunk, páciensünk, üzletfelünk, főnökünk, szomszédunk, a sportoló akire felnézünk.. egyszóval mindenki . Olyan függőségünk van, amiről nem is tudjuk hogy az. Sejtjük, de ha ennyire veszélyes lenne biztos nem köszönne vissza mindenhonnan... Bár merre nézünk, bármit veszünk, bárhol vagyunk ezt esszük, ezt látjuk, ez vesz minket körül. Bele sem gondolunk, hogy nap mint nap fogyasztjuk, többször is egy nap, behatol a vérünkbe, felszívódik a szervezetünkben, stimulálja az agyunkat, boldogság érzetet produkál és szépen fokozatosan gyilkolja meg a testünket sok-sok év alatt, úgy, hogy észre sem vesszük közben, hogy minden ennek köszönhető. Elfogadjuk az állapotunkat és azzal élünk tovább,gyógyszerrel szintre hozzuk magunkat, hogy utána továbbra is élhessünk ennek a drognak a mámorító hatásával.

Ma a cukorról szeretnék pár mondatot ejteni.

Az előző posztban már elkezdtem feszegetni ezt a témát, hogy lényegében egy cukorfüggés nem rosszabb egy betiltott drogg függésétől, két dologban különbözik:
1. A betiltott drog gyorsan tesz tönkre, nagyon hamar megy végbe a látványos leépülés, de mindezzel tisztában vagy, és tudod hogy az élmény miatt nem tudsz lemondani róla, míg a cukor esetében évtizedek alatt keseríti meg az életed ez a teljesen haszontalan étel, elérve azt, hogy soha ne érezd magad jól a bőrödben mind külsőleg mind egészségileg. És ezelőtt a tény előtt értetlenkedve állsz, orvosról orvosra jársz és az egész életed (nem pár év, még ki nem csinálod magad teljesen a droggal, vagy leszoksz), minden éved egészen halálodig ezzel a megkeseredéssel együtt éled.
2. A drog olyan örömérzést okoz, amit tudjuk, hogy az adott szer bevételével érjük el. A cukor esetében totál tudatlanok vagyunk és naivak. Nem tudjuk, hogy azért jöttünk izgalomba a friss pékáru illatától, mert teljesen rászokott a szervezetünk és éppen kívánkozik a napi adagra. Hidd el, hogy nem éhségérzetről van akkor szó, fogadjunk hogy ekkora vággyal nem kívánnál meg egy reggeli zöldségturmixot... nyilván nem, mert arra nem tudunk rászokni és nem jelentkezik elvonási tünet.

Itt most nem arról beszélek, hogy soha semmilyen cukrot nem lehet enni. Az alkohol erre tökéletes példa, mértékkel, bizonyos helyzetekben egy minőségi ital nagyon kellemes. Egy különleges vacsora után nem kell minden esetben lemondani egy speciális finom desszertről, de ha minden nap iszol, akkor alkoholista vagy, ha minden nap péksüteményeket és édességeket eszel akkor pedig cukorfüggő. A fő probléma az, hogy míg az alkohol nélküli termékekből megfelelően nagy a választék, addig cukor nélküli termékekből aligha találunk valamit.

Elsősorban a finomított élelmiszerekről fogok beszélni, vagyis a cukorról és a finom lisztes és társai ételekről. Nem kell leírnom már gondolom, hogy a szervezet hogyan bontja le a gyorsan felszívódó szénhidrátot a szervezetben, arra itt a link
Inkább most azt szeretném kifejteni hogyan is stimulálja agyunkat a cukor, miért is olyan nehéz neki ellenállni. Hát lássuk:

A cukorfüggés egy összetett dolog. Kezdjük a cukorfüggőség kulcsával, az endorfinnal. A magas vércukorszint endorfin termelésre serkenti az agyat. Az endorfin pedig a boldogságért, hangulatfokozásért felelős hormon. Ha sok gyors CH-t eszünk, az a legkisebb munka nélkül átalakul cukorrá a vérünkben, a vércukorszintünk megugrik ugyebár, így az agyunk gőzerővel elkezdi termelni az endorfint. És amint az inzulin lenyomta a cukrunkat, úgy érezzük hát ez baromi jó volt, kell még. Ezért zabálunk csokit fagyival, amikor mély depresszióba esünk mert a NagyŐnek volt egy Másik NagyŐje. Szomorúak vagyunk, ez rendellenes állapot, ezért kell valahonnan boldogságot bevinni a szervezetbe, az agy pedig tudja h csocsira jön az endorfin. Szóval lényegében kémiai úton hozza létre a cukor a jó kedélyállapotot. Egy idő után, ahogy minden a világban, elfárad, az endorfintermelő részleg nem képes annyit termelni, ezért mi depressziósak, rossz kedvűek leszünk. Azt érezzük egy dolog segít, a csoki-péksüti-pizza-éstársai, de már nem kapjuk meg azt a boldogságot, mint régen a normális adaggal, ezért emeljük az adagot. Emellett az agy hozzászokik, hogy a magas vércukorszinthez és az endorfintermelést attól teszi függővé, így ha nem kap elég cukrot, nem termel endorfint, így mi lehangoltak, kedvtelenek,idegesek, nyomottak leszünk. Hm... tisztára úgy hangzik mintha felszívnál egy csíkot a buli előtt, hogy jól érezd magad, mert máshogy nem megy, aztán egy év múlva már nem egyet, hanem hármat szívsz fel. A probléma az ezekkel a drogokkal az, hogy ez nem pszichés hanem kémiai boldogság, szóval cukorral ugyanazt műveljük mint az alkohollal, kokainnal, heroinnal és társaival. 

Szóval ha alacsony a vércukorszintet, éhségként éljük meg azt, és sóvárogunk valamilyen édesség vagy finomított élelmiszer után. Az agyunk pontosan jól tudja, hogy ezekkel gyorsan növelhető a cukorszint a normálisra, csak hogy igazából a cél a magas vércukorszint, hiszen akkor pörög az endorfintermelés, ezért nem bírunk leállni egy kocka csoki után, tömjük magunkba a "jót". 
Itt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az evolúció során az emberi szervezet mindössze egy hormont teremtett meg arra, hogy a vércukorszintet csökkentse, hiszen az természetből fakadóan nem magas,normális esetben semmi nem ugrasztja meg ennyire. Ez a hormon pedig az inzulin. Ellenben számos hormont találhatunk arra, hogyan növelje azt. Így alacsony vércukorszint esetén a testünknek van válasza azonnal, nem szükséges külsőleg beadni azt. Ilyen hormonok például a növekedési hormonok, a pajzsmirigy és a hasnyálmirigy által termelt hormonok, az adrenalin és a kortizol, ami stresszhelyzet és sport hatására fokozottan termelődik, természetes módon emelve meg a vércukorszintünken, nem ugrasztva azt, így természetes módon termelődik az endorfin is. Így leszünk boldogok a sporttól, és így válhatunk sport függővé is... Pl egy extrémsport függő, adrenalin függő, folyamatos izgalmi állapota miatt sok adrenalint termel, megemeli a vércukrot és az agy elkezd endorfint termelni, majd a boldogság érzetet ahhoz kapcsolja, és keresi az olyan helyzeteket amikor megint ilyen magas endorfint érhet el. Na de az adrenalin egy bámulatos hormon, erről majd talán egyszer részletesebben.

Visszatérve a cukorhoz, ha most nem a finomított élelmiszert nézzük hanem ténylegesen a cukrot, vagyis a szacharózt, akkor a másik függőségi probléma az íz. Ha sok cukros ételt fogyasztunk, értelemszerűen az ízlelőbimbóink azt szokják meg és az után sóvárognak, de ez minden sós, csípős, savanyú és keserű ízzel is így van. Minél többet fogyasztunk belőle, annál jobban szokják meg az ízlelőbimbóink, és annál erősebb íz kell ahhoz, hogy "elég édes, sós, csípős, savanyú, keserű" legyen. Ez gondolom mindenki számára ismerős.

De nem csak az endorfinnal babrál ki a cukor az agyunkban, elsősorban nem amiatt tömjük magunkba fékezhetetlen vággyal az ételt. Van egy másik hormon, amiről szeretnék pár szót ejteni, ez nem más mint a leptin. Ő azért dolgozik, hogy eljutassa az agyba azt a rémesen fontos információt, hogy mi bizony tele vagyunk. Ezt a hormont az agy receptorai felveszik és, mi már nem érezzük éhesnek többé magunkat. Szóval mikor eleget ettünk, a zsírsejtek elkezdik termelni a leptint, ami eljut az agyba és nem kívánjuk tovább az ételt. De mi úgy zabáljuk a cukros dolgokat, chipset és társait, az ízfokozó ételekről nem is beszélve, hogy bár lehet tele vagyunk, nem bírunk neki ellenállni és még még még érezni akarjuk azt az ízt. A testünk ezerrel termeli a leptint, amire meglepő módon agyunk egy idő után rezisztens lesz. Ez a leptin rezisztencia az elhízás nagy ludasa, mivel ha agyunk nem kapja meg azt infot, hogy köszi! minden sejtet elláttunk energiával, akkor elkezd raktározni, félve, hogy nem lesz elég energia az életben maradáshoz. Lelassítja az anyagcserét, és minél több energiát raktároz el, amiket a zsír szöveteibe tesz. Szóval ez egy elég súlyos probléma, leptinrezisztencia esetén az agyunk továbbra is úgy érzékeli, hogy éhezünk, pedig már elég táplálékot vittünk be.

Itt még mindig nincs vége annak, mit művel a cukor az agyunkkal. Meg kell említeni a dopamint is, ami a jutalom hormon. Elégedettséget produkál. A cukor pontosan ugyanúgy (bár nem olyan mértékben) emeli meg a dopamin szintet, mint az alkohol, niktoin, vagy akár a heroin, ezért folyton a csúcsra vágysz vissza. Szóval a cukor dopaminkibocsátást serkentő hatása van, ami például zöldségeknél nincs, ezért nem tör rád hatalmas vágy egy szár zeller megevésére. De itt egy aranyos rövid videó mit csinál a cukor a fejedben a dopaminnal.

Na már most a fő probléma ezzel az egész cukorfüggőséggel, hogy rohadtul nem könnyű leszokni. És itt most nem a saját akaratunkról van szó, mert a gyenge nem bírja megállni a sütit, az erősebb megbírja. Nem ez...
Hanem, hogy bármerre mész, bármit veszel, bárhol jársz és bármerre nézel mindenhol mindenben mindig van cukor. És itt most nem is arról beszélek, hogy míg egy átlagos boltban a legnagyobb részt az édességes, sós rágcsák, kész sütemények és pékáruk teszik ki (bár már önmagában ez is brutális), hanem ha akarsz venni egy sima csomag sonkát... tuti, hogy van benne cukor. csirkemellett? Biztos, hogy cukrozott.. gyümölcslé? pfff... tömve van cukorral. Szendvics? fehér kenyér, vagy színezett barna kenyér között, ami pontosan egyenlő a cukorral. Műzli? Alig kapsz olyat ami nincs megcukrozva, vagy cukrozott aszalt gyümölccsel tele. Vennél egy konzerv halat? vagy paradicsompürét? hát nézd szépen meg a hátulját. Mirelit akármit? Még a halrudacskában is cukor van gyerekek!!... cukor cukor cukor. Elmész egy étterembe és minden finomított élelmiszerekkel készül. 
Hol ehetünk? Mit ehetünk? Honnan? Hát... jó kérdés. Főzni kell, mert más megoldás nincs. Elkészíteni az alternatív desszerteket, minden ételt nyers alapanyagokból, és akkor kizárható az életünkből az egyszerű cukor. Amúgy meg kizárt, hogy nélkül éljünk. 
Nyilvánvalóan van különbség cukor fogyasztás és cukorfogyasztás között. Állítólag 10-15g napi bevitel (egyszerű cukor) semmilyen káros hatással nem jár. Csak hogy éreztessem azt a 10-15 grammot, vegyünk példának egy üdítőt... direkt nem a kólával jövök. Mondhatnám, hogy azt említésre sem méltatom (gyűlölöm tiszta szívemből) de ugyanígy vagyok a fantával, schweps-szel, és a 100%-os narancslével is. De most a bio céklalevet szeretném megemlíteni, ami literes kiszerelésben hirdeti az egészséget. Fél literben 40g cukor található... 40 gramm!!!!!!! Ami egy matematikus segítségével, abszolút hiteles számértéke adva 80g abban a szerencsétlen literes üvegben, ami lazán kivégezhető egy nap alatt!! Komolyan mérd ki azt a 80 grammot, és nézd meg mit iszol meg az egészség nevében. Felháborító!

Az AHA szerint a maximum megengedett cukorbevitel naponta a férfiak esetében 37,5 g, míg a nők esetében 25g. Ehhez képest egy átlagos ember, aki mondjuk nem vedel üdítőt, tejeskávét cukorral és péksütit egész nap, csak úgy mérsékelten fogyasztja ezeket, háromszor annyi cukrot visz be a szervezetébe mint ami még elfogadható lenne. Nagyon sok.

Szeretnék valami leszögezni itt, nem csak az elhízásról van szó. Nyilvánvalóan az a leglátványosabb eredménye, és láthatjuk mennyien szenvednek benne, de számos más szövődménye is van a cukorfüggésnek.
A II típusú cukorbetegség egyértelműen az elfogyasztott gyors szénhidrát következménye, amiből nem lehet meggyógyulni, bár nagyon egészséges táplálkozással a tünetek drasztikusan csökkenthetőek. De emellett még számos következménnyel számolnunk kell, ha nem tudunk lemondani a nasiról: fogszuvasodás, gyomorsav, szív és érrendszeri megbetegedések, csontok károsodása, feldolgozásához vitamint vesz el a szervezettől, cukor jelenlétében a C vitamin nem tud hasznosulni, elvonja a B1 vitamint, ami az úgynevezett agyserkentő vitamin, táplálja a rákos sejteket, máj károsító hatású, a folyamatos cukorszint változás miatt adrenalint termel a szervezet, amitől ingerlékenyek, fokozottan aktívak lehetünk (hiperaktív, cukorfüggő gyerekeknél lehet csak csökkenteni kéne a cukrot nem pedig pszichológushoz rángatni), tipikus elvonási tüneteket produkál: rossz közérzet, hangulat ingadozás, idegesség, ingerlékenység, stressz, izzadás, "szer" utáni vágy, és ez a felsorolás a végtelenbe tart. Minden népbetegségben szerepet játszik.

Erről rengeteget lehet olvasni, rengeteg a kutatás, egyértelmű kapcsolat a betegségek között, és ténylegesen megkérdőjelezhetetlen kapcsolat az elhízás között,  mégis minden polcon, minden ételben, minden boltban, minden termékben ott van. Nem lehet egyik napról a másikra betiltani, hiszen akkor a boltok konkrétan kiürülnének. Nem tudnánk mit vásárolni, mit enni, hiszen mindenben ott van.
Akkor most ezt kéne kinyilvánítani normálisnak és ezek a betegségek mint természetesek? 

Vagy inkább küzdjünk ellene és ne fogadjuk el? 

Én nem nem fogom, mert csak hátránya van. Nincs előnye... semmi. Minek éljek valamivel ami haszontalan és csak árt nekem...